Kicsi Ház

Egyre jobban haladunk a tetőtér átalakításával, méghozzá úgy, hogy minden apró részletre figyelünk. Apránként mutatok majd képeket, de a teljesen kész végeredményt majd csak akkor, ha tökéletesen összeáll a kép. Hétvégén a lépcsőházban bütyköltünk, és így az is kezdi elnyerni a végleges formáját.

Tegnap viszont, ahogy a lépcsőház padlóját takarítottam, rájöttem, hogy mennyire utálom ezt a járólapot. A színét, a textúráját, meg egyáltalán, azt hogy járólap. Mivel úgyis a festékboltban volt dolgom, hirtelen felindulásból vettem negyed liter Otexet. Ez a tapadó alapozó egy csodaszer.

Ennek használatával lehet festeni laminált, fóliázott bútort, PVc-t, és csempét is. Tökéletes megoldás, ha unod a csempeburkolatot a konyhában vagy a fürdőszobában, de nem akartok bontni! Tökéletes, és az eredményhez képest, olcsó is.

Szóval, gondoltam, még van egy órám, míg a fiúk hazaérnek, hát gyorsan nekiesem ennek a vacak járólapnak. Alapos tisztítás után, a sarkoknál ecsettel, a többi részen hengerrel, felvittem ezt a fantasztikus alapozót. Majd nekiláttam szellőztetni....

A ronda barnás színű járólaptól fél óra alatt kezdtem megszabadulni

Másnap, ahogy az Otex megszáradt, felkentem a két rétegnyi színt, ami pontosan egyezik a lépcső színével. az így festett járólap kopásállóságáról egyelőre nincsenek tapasztalataim, de ez a helység nálunk alig használt, hiszen rögtön a lépcsőre lépünk. Viszont biztos vagyok benne, hogy fali csempét kezelnék ezzel a módszerrel, nincs semmi rizikó benne!

Mint látjátok, szinte újjászületett a belépőnk, mindezt pedig jócskán tízezer forint alatt oldottam meg, és összesen egy órát foglalkoztam vele.

Az is biztosan feltűnt, hogy a lépcső sem úszta meg, hogy hozzá ne piszkáljunk, mert kapott ez is jócskán az átalakítási rohamból.

Ilyen volt:

Így alakul:

Hamarosan mutatok róla több képet is, mert igazán sokat változott!

A hazai retro bútorokkal kapcsolatban, felemás érzéseim vannak. Szeretem is őket, meg nem is. Szeretem, mert a külföldi modern tervezők szép darabjait koppintja a formájuk és mert mint a fehér vászon, úgy tudnak viselkedni, tehát jól felveszik az új dizájn adta változásokat. Ugyanakkor, a koppintás miatt, sokszor esetlenek és bénák, amolyan szánnivaló kis szerencsétlenek és hát lássuk be, a magyar szocialista ipar termékeiként, nem éppen a legjobb minőségükről híresek.

Mégis, elég sok ilyen magyar retro cucc maradt fent, és ezek az értéktelen darabok még mindig nagyon sok háztartásban megtalálhatóak.

Ahogyan ez a bárszekrény sem egy egyedi darab, tegye fel a kezét, akinek van ilyen!

Mint mondtam, ezek az alap esetben rendkívül ronda darabok, mivel a formájuk jó, és nincs rajtuk túl sok dísz, elég jól alakíthatóak, mondhatni, kedvünkre.

Engem mostanában nagyon vonz az úgynevezett "color block" stílus, ezért kaptam az alkalmon, hogy tesztelhetem a brutális színeimet ezen a bútoron.

A color block lényege, hogy harsány, a szemet szinte fogságba ejtő színeket kombinál, sokszor első látásra meglepő formában. Pirosat a naranccsal, zöldet a kékkel, lilát sárgával, és amit még el lehet képzelni. Főként a divat világában lehet belefutni ilyen őrültségekbe, de azért a lakberendezésben is fel-fel tűnik a színkavalkád.

Andrea, a bútor tulajdonosa bevállalós volt, és rám bízta a színeket. Huhh, remélem, nem bánta meg!
Mert én aztán belenyúltam a tutiba, és a fehér alaphot pinket és vadítóan tomboló narancsot választottam. Ja, és a kiegészítő polcokhoz a jó öreg bronzfestékem tett csodálatos szolgálatot.

Na, milyen lett? Bevállalnátok?

Az elkészítéséhez pedig csak pár tanácsot adok, és most kivételesen nem dokumentálom a lépéseket (vagy csak ha naaaaagggggyon kéritek), mert már én unom magam a folytonos lecsiszoljukabutortportalanitjukalapozzuk okoskodással.

Szóval, az első tanács: alaposan fotózzuk körbe a bútort, amikor szétszedjük (mert szét kell szedni, ugye emlékeztek?????!!!!) és jól jegyezzük meg, még jobb, ha írásban dokumentáljuk, mi hol volt, és mit milyen csavar tartott. ezeknél a régi daraboknál már lehet annyi ferdülés, vetemedés, hogy nagyon ne legyen mindegy az összeszerelésnél, hogy mi hol volt. Egyébként ha lehet, cseréljétek ki a csavarokat. Ha már úgyis szétkaptátok a cuccost.

Második tanács: a color block festésnél, vagyis amikor több szín találkozik egymással, nagyon, de nagyon alapos gonddal ragasszátok le a lehetséges találkozási pontokat festőszalaggal, mert különben összekenhetitek a már megfestett színt. Ja, és persze, ilyenkor mielőtt festőszalagot ragasztanánk a már lefestett bútorra, várjuk meg, hogy jól kiszáradjon a festék!

Harmadik tanács: semmitől se féljetek!

A fotókat Balogh Orsi készítette ezt a bútort pedig viszontláthatjátok a Pink Magazin téli kiadásában is!

Vannak olyan témák,melyek bárhol, bármikor képesek borzolni a kedélyeket. Jó kis cupákos, velős csontként lehet rajtuk rágódni, meg ölre menni. Mindenki osztja az észt és tudja a tutit. azt tudjuk, hogy ilyen téma a foci, a politika, no meg a szülés.  És ami engem meglepett, hogy gy tűnik, a lakberendezés is ilyen. Az ízlés annyira szubjektív, hogy nehéz megtalálni azt, ami mindenkinek tetszik.

Pár hete, feltettem egy fotót a nappalinkról a blog facebook oldalára, azzal a kérdéssel, hogy szerintetek fessem a padlót, vagy ne fessem? Fél nap alatt 208 komment érkezett, egészen meglepően indulatos reakciókkal. Nos. Elgondolkodtam rajtuk. Mérlegeltem a pro és kontra érveket, de őszintén szólva, csak az érdekelt, hogy nekünk ez tetszeni fog, vagy sem?
Számomra az igazi kérdés nem az volt, hogy fessem-e vagy sem azt a bizonyos padlót, sokkal inkább az érdekelt, hogy vajon mivel érdemes hozzányúlni, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Hogyan oldjuk meg, hogy a padló ne legyen fényes, amikor pedig az összes padlóra való festék magas fényű? Hogyan lesz tartós, és hogyan nem sárgul be az egész a lakktól?

Biztos voltam benne, hogy ezt szakember fogja csinálni, a garantált, tökéletes végeredményért. Innen ugyanis nincs visszaút. A festéket már nehéz visszaszedni. Nem gondolhatom meg magam és nem szúrhatom el.

Alapos utánajárással végül eldöntöttem: bútorra való vizes bázisú alapozófestéket kevertettem színre (a fadeszka-plafon és az átjáró színével megegyezőre), mert az mindig tökéletesen matt.  Három rétegben az kerül a padlóra, majd arra jön a vizes bázisú parkettalakk. Mindenképpen vizes bázisú, mert a kérdezősködésem alapján azt tudtam meg, hogy a lakkbenzines parkettalakk hajlamos az undorító módon való besárgulásra.

Megvolt a festék, jöttek a szakemberek és két nap alatt elkészült a nappali új padlója.

Pont az történt, amire számítottam: ahogyan a plafon átfestése, úgy a padló világos színe is tágítja a teret. A világos szín szinte szórja az ablakokon bejövő fényt, így még naposabbá téve a hangulatot. Hangsúlyt kapott a fal, és a parkettaszegő. Letisztult és elegáns.

Tudom, hogy kényes, de én azt is láttam, hogy a sötétre pácolt padló is nagyon kényes volt, kár is tagadni. Valószínűleg, hamar karcos lesz majd a kisautó-tologatástól, de ez meg csak patinát ad neki, egyszóval, ez az ellenérv sem nyomott a latban. Szeretem viszont a sötét falakat, mert mélységet és melegséget ad a szobának, ehhez viszont már tényleg túl sötét volt  a padló. Úgyhogy megtettem. És nem bántam meg, mert én már látom, hogy mihez fog ez passzolni.........folyt. köv. tehát. Olvasni fogjátok?

Füreden sétálgatva gyűjtögettük az inspirációkat. Azt szerettük volna, ha a mi házunk is úgy néz ki kívülről, mint egy balatoni nyaraló. Egy szép balatoni nyaraló. Azt akartuk, hogy legyen hangulata, és valami, ami markánssá teszi a megjelenését. A megoldást néhány liter sötétzöld festék adta. Szürkészöld.

A külső ablakkeretek, az oszlopok, a zsalugáterek, a tornác, a széldeszkák, de még a pinceajtó is át lett festve. Ez van, ha szabad kezet kapok! Új színt kapott a ház is, kicsit más tónust, mint amilyen volt. Feltűnt? A tetőtér deszkázata pedig tavasszal lesz átfestve a vakolat színével megegyező árnyalatúra. Már csak a burjánzó növényzet, a futórózsa, lonc és lilaakác hiányzik. Meg egy csomó orgona.

Mit szóltok?

Előfordul, hogy az ember lánya túlbonyolítja az egyszerű dolgokat. Megnehezíti az amúgy könnyű dolgát. Vakvágányra fut és elbukik. Ez még egy DIY bloggerrel is megtörténik néha. Jó néhány felesleges munkaórával, feleslegesen kifizetett anyagköltséggel tanulja meg, hogy sokszor az egyszerű megoldás a jó megoldás.

Még a tapétázás idején történt, hogy egy napon, kitaláltam, hogy szeretném az étkező és a nappali közötti átjárót valahogyan feltuningolni, dekorálni, a környezetbe illőbbé tenni. Az tök egyértelmű volt, hogy át lesz festve. De ennyivel nem értem be. akartam még valami pluszt. Nem tudom pontosan mi zavart, de az átjárót nem éreztem kompetensnek ebben a térben.

Arra gondoltam, hogy a díszléces megoldás itt is segíthet. Mivel nem kaptam elég vastag díszléceket, egy képkeret lécet és egy dekorlécet akartam kombinálni. Elkezdtem kirakni és felmérni a mintát. Aztán passzítani a léceket és minden lécet az illesztésnél gérbe  vágtam, paszítottam. Méricskéltem, fűrészeltem, izzadtam. A lécek nem voltak elég hosszúak, így még toldanom is kellett. Ez még több méricskélést, vágást és izzadást jelentett.

De a lécek saját ferdeségük miatt elferdültek az átjárón. Csavarodtak, tekeredtek és nagyon rondán néztek ki. Estére leszedtem, amit nappal csináltam, visszacsiszolva az átjáró felületéről a ragasztót.

Elment egy napom, hiábavaló munkával. Sírtam. Kedvesem reggel felvázolta, hogy szerinte milyen osztásokat kellene csinálnom úgy, hogy véletlenül se legyen szükség kitoldásra. Úgy könnyebb lesz.

Könnyebb is volt, jobban haladtam, kevesebbet izzadtam de még mindig sokat fűrészeltem és még többet méricskéltem. Teltek az órák. Készültek a kazetták az átjáróra. Ragasztópisztollyal ragasztgattam a léceket az átjáróra. Ez azért jó, mert a forró ragasztó azonnal odafogja  a függőleges felületre a léceket, így azok nem csúszkálnak el.

Viszont, cserébe nagyon de nagyon nehéz visszaszedni őket........Merthogy estére megint ott tartottam, ahol két nappal ezelőtt: a látvány valahogy nem volt jó. A gérbevágás tökéletes volt, a kivitelezés is alakult, de az összkép nem volt valahogy harmonikus. Két órán keresztül szedtem vissza a rohadt léceket az átjáróról.

Itt tartottam a harmadik napon:

Sírtam, hisztiztem, futottam két órát éjfélkor az esőben.

Kedvesem nyugtatott: hétvégén kitaláljuk, mi legyen az átjáróval és majd együtt megcsináljuk.

Végül a legjobb megoldást választottunk: nem raktunk fel díszlécet. Nem készítettünk kazettákat. Csak kiszedtük a középső polcelemet, így gyakorlatilag nagyobbá tettük az átjárót. Ennyi. Ezután pedig a mennyezettel megegyező színt kapott. És így már tökéletesen illik a térbe. Pont valami ilyesmire gondoltam.