HTML

A Nagy Ház

2012.08.13. 11:31 Szentgyörgyi Kata

Érdekes, hogy látszólag jelentéktelen döntések később mennyire jelentőssé tudnak válni.

Soha nem gondoltam volna például, hogy blogírásba fogni sorsdöntő lehet. Pedig az. Egy kicsike blog, egy kicsi házról, amit kezdetben csak az ismerősök olvasnak, majd egyre többen, egyszer csak önálló életre kel, és sodor magával.
Új szakmám lett, új szenvedélyem, munkám és a blogon keresztül megtalált a szerelem is.
Nyolc hónapnyi pokol-menyország, kétlaki élet után, tiszta lappal indulunk.
Egy házban, ami már nem is olyan kicsi, amit a kedvesem épített a két kezével, és amiben soha nem lakott.Egy házban, ami már majdnem halott volt, és most szép lassan életre kel.

Egy házban, ami a mi csodavilágunk lesz és amibe adunk némi betekintést a blogon keresztül.
Más lesz ez, mint a Kicsi Ház volt, érzetben is, stílusban is és méreteiben is.

Más lett minden, ezért kell az új felület a régi-új blognak.
Egy biztos, én ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, amikor az első sorokat begépeltem a másik blogra....ha szerettek, követtek ide is.

kepatmeretezes_hu_p7121060.jpg

kepatmeretezes_hu_p7121065.jpg

kepatmeretezes_hu_p7121058(1).jpg

kepatmeretezes_hu_p71210572.jpg

kepatmeretezes_hu_p7121062(2).jpg

9 komment

Címkék: felújítás otthon lakberendezés a nagy ház kicsi ház 2.0.

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsihaz.blog.hu/api/trackback/id/tr774709571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvereb 2012.08.14. 18:01:41

Juszt is az enyém az első :)

Zugolvastalak ott is, végig, az egész blogot, és itt is követlek. Ugye azért a másik blog, a kincset érő archívum megmarad valahol? Vissza szoktam olvasni...

Mit írhatnék még? Sok szerencsét, igazi otthont kivánok neked az új kicsi (nagy) házban :))

Babvirág 2012.08.14. 21:41:09

Nos, már legalább két régi olvasód megérkezett. :)
Izgatottan várom az új bejegyzéseket!
És jó kérdés, hogy a régi oldalon maradnak-e még a cikkek. Ha nem kérlek jelezd, mert akkor nekiállok elmenteni a kedvenceimet!

Örülök, hogy megérkeztél - minden értelemben!

O.

Roseathome 2012.08.15. 07:33:50

Én is itt leszek ! :) Sok sikert ehhez a bloghoz is! Szép az új otthonod.

Szentgyörgyi Kata 2012.08.15. 08:42:01

Örülök, hogy itt vagytok! :-) A régi posztok, tartalom megmarad a régi címen, vagy nem tudom. Valami lesz, elveszni nem fog az tuti!

mesedoboz 2012.08.15. 11:04:37

Kíváncsian várom az új bejegyzéseket, de maradjon a régi blog is, annyira szép és annyi fontos infó van rajta! Előre is köszi!

Creative Hennie 2012.08.15. 16:36:19

Szia,
Amikor "leálltál" a másik bloggal, úgy voltam vele: én nem olvasom ezt a csajt. De sajnos nem tudok leszakadni rólad. Így ismét a kedvencek közé van elmentve a Kicsi Ház. De már az új blog!
Örülök, hogy maradsz! Sok sikert és várom a posztokat!!!

m.andrea 2012.08.15. 17:47:49

Szia Kata! Azt hiszem már nekünk is elvonási tüneteink voltak! Remélem a régi blog is olvasható marad. Várom a folytatást!

Maccs66 2012.08.16. 11:07:03

Kedves Kata!
Örülök, hogy újra olvashatlak.
A "Nagy Ház" gyönyörű, valami ilyesmiről álmodozom én is.
süti beállítások módosítása