HTML


Hirtelen felindulásból

2013.02.27. 11:01 Szentgyörgyi Kata

Egyre jobban haladunk a tetőtér átalakításával, méghozzá úgy, hogy minden apró részletre figyelünk. Apránként mutatok majd képeket, de a teljesen kész végeredményt majd csak akkor, ha tökéletesen összeáll a kép. Hétvégén a lépcsőházban bütyköltünk, és így az is kezdi elnyerni a végleges formáját.

Tegnap viszont, ahogy a lépcsőház padlóját takarítottam, rájöttem, hogy mennyire utálom ezt a járólapot. A színét, a textúráját, meg egyáltalán, azt hogy járólap. Mivel úgyis a festékboltban volt dolgom, hirtelen felindulásból vettem negyed liter Otexet. Ez a tapadó alapozó egy csodaszer.

Ennek használatával lehet festeni laminált, fóliázott bútort, PVc-t, és csempét is. Tökéletes megoldás, ha unod a csempeburkolatot a konyhában vagy a fürdőszobában, de nem akartok bontni! Tökéletes, és az eredményhez képest, olcsó is.

Otex_tartuntapohjamaali.jpg

Szóval, gondoltam, még van egy órám, míg a fiúk hazaérnek, hát gyorsan nekiesem ennek a vacak járólapnak. Alapos tisztítás után, a sarkoknál ecsettel, a többi részen hengerrel, felvittem ezt a fantasztikus alapozót. Majd nekiláttam szellőztetni....

A ronda barnás színű járólaptól fél óra alatt kezdtem megszabadulni

eloter2.jpg
eloter.jpg

Másnap, ahogy az Otex megszáradt, felkentem a két rétegnyi színt, ami pontosan egyezik a lépcső színével. az így festett járólap kopásállóságáról egyelőre nincsenek tapasztalataim, de ez a helység nálunk alig használt, hiszen rögtön a lépcsőre lépünk. Viszont biztos vagyok benne, hogy fali csempét kezelnék ezzel a módszerrel, nincs semmi rizikó benne!

Mint látjátok, szinte újjászületett a belépőnk, mindezt pedig jócskán tízezer forint alatt oldottam meg, és összesen egy órát foglalkoztam vele.

eloter_utana.jpg

eltr_utna2.jpg
Az is biztosan feltűnt, hogy a lépcső sem úszta meg, hogy hozzá ne piszkáljunk, mert kapott ez is jócskán az átalakítási rohamból.

Ilyen volt:

lépcsőház_1.jpg
Így alakul:

lepcsofestve.jpg

Hamarosan mutatok róla több képet is, mert igazán sokat változott!

24 komment

Címkék: ötlet otthon lakberendezés festés tetőtér DIY

A káosz a rend előtti utolsó stáció

2013.02.11. 18:40 Szentgyörgyi Kata

A nagytakarítás valahogy mindig a káosz irányába vezet. Egy ideig. Aztán egyszer csak, a sok kis halomból, dobozból, kupacból és papírhegyből egyre kevesebb lesz, és rendeződnek a sorok: a káoszból apránként rend lesz.

Na mi most még ennél az utolsó stációnál tartunk, de már egy hete.

Ezért a hétvégénk most azzal telt, hogy a tetőtéri két szobából az egyikben, a gardróbban rendet tettünk, így mostanra ez a szoba 80%-os készültséggel büszkélkedhet. Hónapokig ez egy béna ruharaktár volt, bőröndökkel, dobozokkal, mintegy átmeneti szállás, átmeneti ruhatárolója. Most felszámoltuk az átmenetiséget: falak sötét színben pompáznak, ami szerintem erősíti a boudoir-jelleget, a padló viszont jó kontrasztként, hófehér. A két Ikea komód iszonyatos mennyiségű cuccot elrejt, az állványokon pedig vígan elvannak a vállfát igénylő ruháink.

gardrób2013februar.jpg

Mivel szinte nincs függőleges fal ebben a szobában, szekrények elhelyezése teljesen  kizárt volt, de úgy voltunk vele, hogy valójában nem is akarjuk elrejteni a ruhákat, hiszen ez egy gardrób, és a jól látható ruhatár szinte már dekorációként hat. Ami még kell ebbe a szobába: egy kárpitozott pad, mondjuk valami hasonló, mint amit már egyszer csináltam,  kisebb tárolók az ablak alá a cipőknek, és egy hosszú függöny, amit két oldalt ugyan elkötök az állványok előtt, így a ruhák továbbra is láthatóak maradnak, de a sok textil további puhaságot adna a térnek. Szükség lesz még hangulatvilágításra, egy szép csillárra és pár apró tárolódobozra, melyek a komód tetején, nem csak tárolásra de díszítésre is alkalmasak lehetnek.

gardrób2013február.jpg

Jó hosszú a lista, mégis, jelenleg úgy tűnik, a gardrób, a reggeli készülődés szentélye áll legközelebb a "kész" állapothoz az egész házban. (előzmény itt)

A tetőtér másik fele még nincs ilyen jó állapotban, főleg hogy csúszott egy kis malőr a számításaimba. Üveg asztallapot terveztem az irodába, amit telefonon rendeltem meg, alaposan körülírva, hogy mi lesz a funkciója az üveglapnak. Ehhez képest, életveszélyesen vékony üveglapok érkeztek, nemhogy a monitort nem merjük rátenni, de már a puszta látványa is félelmet kelt bennem. Mindig elkövetem azt a hibát, hogy megbízom a szakemberek tudásában, és naivan azt hiszem, hogy ők okosabbak mint én.

Most várjuk a másfél centis, edzett üveglapokat, melyekre már maximális biztonsággal pakolhatunk.

festve1..jpg

asztal.jpg

A padló viszont impozáns, tágítja a teret és növeli a fényt. Teljesen megváltoztatja a szoba hangulatát! (előzmény itt)

Hátra van még a villanyszerelés, ami nagyon sokat számít majd a végeredménynél, és jó pár hét, mire megérkeznek a külföldről rendelt székek is. Sok-sok festés is vár rám: az Ikeában most nagyon olcsón, 2490 Ft-ért vettünk éjjeliszekrényeket, melyek az oszlopok között lesznek a tárolók. Fehérre festve. Fehérre kell még festenem az 1500 Ft-os asztallábakat, és egy, most Family kártyára akciós laptopasztalt.

De még így is messze leszünk a tökéletes végeredménytől, hiszen ide elég sok kiegészítő kell, melyek a végső hangulatot adják. Képek, dísztárgyak, egy-egy régi bútor, asztali és állólámpák, párnák és takarók. Viszont, hétvégére már itt is rend lesz. Remélem.

2 komment

Címkék: felújítás iroda lakberendezés gardrób tetőtér

Tetőtéri iroda: a munka elkezdődött!

2013.02.04. 17:43 Szentgyörgyi Kata

A házunk tetőtere anno úgy lett kialakítva, hogy adott esetben, külön lakásként funkcionálhasson. Amikor nyáron beköltöztünk, tudtuk, hogy nálunk sosem lesz a tetőtér külön lakás, sokkal inkább egy, a ház egészéhez tartozó menedékhely, egy felnőtt bázis, ahol gyerekzsivaj nélkül, nyugodt elvonulásban lehet dolgozni, alkotni, gondolkodni és szárnyalni. Hónapokig amolyan szedett-vedett kemping hangulatban dolgoztunk itt, és egyáltalán nem volt felemelő.

Úgy alakult, hogy most lett igazán szükségünk arra, hogy a fenti részt komoly irodaként tudjuk használni, adott esetben többen is. Nagyjából egy nap alatt eldöntöttük, hogy mit szeretnénk, és hogy most belevágunk, így másnap már hívtuk is a jól ismert kivitelező csapatunkat, ahogy kisfiam hívja őket, a "dolgozókat".

Annyira gyorsan fogtunk bele a kipakolásba, hogy igazi "előtte" fotókat nem is tudtam készíteni a kempinghangulatot megörökítve, mert csak a kipakolás után kaptam észhez, és kezdtem el dokumentálni a felújítás folyamatait.

tetőtér2013jan.jpg

tetőtér2013janu.jpg

konyha_2.jpg

Először is, a konyhai kialakítástól szabadultunk meg, amire egyértelműen semmi szükségünk. Le kellett bontatnunk a csempét, és visszavágattuk a vizes kialakítást, valamint eltüntettük a szagelszívó helyét. Másodszor, megszüntettük az általunk szívből gyűlölt mennyezeti spotvilágítást.

Ezzel a két alakítással már kezdett úgy alakulni a tér, amilyennek látni akartuk.

A terv fontos része, hogy egy tökéletesen neutrális, semleges alapunk legyen, melyet majd kedvünk szerint dekorálunk. Ezért, döntöttünk úgy, hogy hófehérek lesznek az alapok. A falak, a padló, a szegély és még az oszlopok is. Festettünk már padlót a ház más helységében, ezért pontosan tudtam, hogy bármennyire felháborító is elsőre az ötlet, miszerint átfestetem ezt a padlót is, jó lesz. Nagyon jó.

einstein.jpg

Azt szerettem volna elérni, hogy maga tér maradjon tiszta érzetű, semleges, már-már loft hangulatú. Egyszerű, leginkább fehér és légies bútorokkal, keverve az olcsót a designer minőséggel.

Terveztem ide rengeteg, a plafonon hosszan tekergőző Tilka kábelt, mert ez most nagy szerelmem, imádom a textúráját, a színeit és a hanglatot, amit sugároz. A lenti részen, csak ilyen kábeleken lógnak a lámpáink! Meglepő, de eleganciát ad egy olyan hétköznapi dolog, mint egy kábel. Komolyan sajnálom, hogy a Tom Dixon lámpámon nem textilkábel van, de azért ahhoz nincs pofám hozzányúlni....

Aztán, keresgéltem megfizethető árú, geometriai mintájú szőnyeget, és megtaláltam azt, ami a legszebben mutatnak majd az edzett üveglapos asztalok (melyek fehérre festett Ikea lábakon állnak) és a két design szék.

ikea-stockholm-szonyeg-sikszovott__0087148_PE216162_S4.JPGhay-about-a-chair1.jpg

westelmfotel.jpg

iroda_terv_kicsi.jpgEz az alapterv, ehhez jönnek majd a kiegészítők, textilek, képek, egyéb világítás, melyek a hangulatot teremtik majd meg. A fenti rész nagyon más lesz, mint a lenti, de tulajdonképpen mégsem. Azt szeretném, hogy legyen kifinomult és nagyon egyszerű, nyugalmat és békét sugárzó, de inspiráló. Elég jól haladunk, és már remegve várom, hogy birtokba vegyük a végre berendezett teret, és onnan írjam nektek az újabb posztokat, például átfestett Ikea bútorokról, arról, hogy mennyire fontos részlet a bútoron a láb, vagy arról, hogyan lehet szalagokból térelválasztót készíteni. Folyt. köv. az izgalmas részletekkel!

3 komment

Címkék: inspiráció iroda otthon lakberendezés

Így dobd fel a hálószobádat

2013.01.07. 11:27 Szentgyörgyi Kata

A hálószoba szerintem legyen bársonyosan körülölelő, kuckószerű, nagyon otthonos, pihe-puha és rendezett. A hálószoba legfontosabb eleme az ágy (vagy matrac) és tulajdonképpen, annak kinézetén múlik minden. Ezért, ha a hálószobánkat akarjuk "feldobni" vagy inkább felöltöztetni, szebbé tenni, akkor kezdjük az ágynál: legyen rajta sok párna, puha takaró, a takaró alatt pedig szép ágynemű. De ha valami igazán különlegeset szeretnénk, készítsünk ágyvéget! Az ágyvég stílusa nagyban meghatározza az egész hálószoba hangulatát! Számos variáció létezik, kezdve a nagyon egyszerűektől a nehezebbekig, és mindegyik más-más hangulatot ad a szobának.

Nézzétek:

deszkából

whitehouse_ágyvégrégiablakból.jpgrégi ajtóból

pegboardhedboardbypoppytalk.jpgperforált lemezből

poppytalk.jpglécekből és kötelekből

101woonideen_1.jpgkarácsonyi égősorból

festett_housetohome.jpgfestett

pbteen_festett.jpgszintén festett

cocokelley_ágyvég.jpgkárpitozott

stylebyemilyhenderson.jpgszintén kárpitozott + festéssel kiemelt

A mi hálószobánk most meglehetősen puritán, főleg, hogy még mindig csak egy matrac van benne. De hamarosan nem így lesz! Készül már az általam megálmodott ágyvég, ami reményeim szerint, nagyot dob majd a matracon is. Aztán persze, jöhet hozzá az ágykeret, szintén tuningolt verzióban....

Kíváncsiak vagytok, mire készülök? Hamarosan részletes leírást kaptok arról, hogyan készül az alábbi fotók inspirálta ágyvég:

tűzött_onekindesign.jpgtűzöttágyvég_paprecitymag.jpgstyleathome_ágyvég.jpgfotók forrásai a képekre kattintva

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció lakberendezés hálószoba kárpitozás ágyvég

Kartörés= SoS nappali!

2012.09.12. 10:29 Szentgyörgyi Kata

Mi köze van egy kartörésnek a nappalink berendezéséhez?

Valójában, nem akartuk mi még a nappalit berendezni. Szemlélni akartuk, érezni, hogy mit akar, megtalálni a bele való legszebb bútorokat, apránként kialakítani az egyéniségét.

De a nagyobbik fiam, a hatodik születésnapjára egy kerékpárt kapott. Másnap eltörte a felkarját, így három hét pihenőre ítélte a doktor. Három hét hiányzás az oviból, három hét újra otthon.

Kellett egy hely, ahol a fiam napközben pihenhet, és sürgősen vettünk egy tévét is, hogy nekem is legyen némi nyugtom, és haladjak a munkáimmal.

Gyorsan hoztunk az Ikeából egy kanapét, ami ugyan nem a legjobb ide, de úgy választottuk, hogy az átmeneti használat után, hosszú távon a tetőtéri irodában számolunk majd vele. A tévét is tenni kellett valamire, és mindezt pár óra alatt kellett megoldani.

Előhoztuk a könyveimet a pincéből. Kerestünk némi faanyagot a garázsban. Összetettük a fát és a könyveket, és pillanatok alatt elkészült az ideiglenes polc. Hirtelen lett nappalink!

Pedig nem is terveztük.......

sosnappali1.jpg

egy kupac könyvvel kezdődött

sosnappali3.jpg

aztán polc lett

sosnappali2.jpg

sosnappali4.jpg

a kanapét pokrócokkal szabtuk testhez.

sosnappali5.jpg

peti.jpg

3 komment

Címkék: polc ötlet lakberendezés kanapé nappali DIY

süti beállítások módosítása