HTML


Borozgatós

2013.01.28. 10:26 Szentgyörgyi Kata

Azt mondják az amerikaiak, hogy az az alkoholista, aki este hat előtt iszik. Ez megnyugtató, mert mi hét körül szoktunk vacsorázni, és olyankor szoktam tölteni magunknak egy-egy pohár bort. Szóval, huhh, pont megúsztam. A bort pedig, ami megmarad, eltesszük a következő vacsorára. sokáig csak úgy magában, betettük a hűtőbe, de mivel a bor zamatát érdemes megőrizni valahogy, hát készítettem egy aranyos dugót  a probléma megoldására.

Igen, tudom, ilyesmit boltban is lehet venni, nem is drága, de a múltkori serlegboltos látogatásom alkalmával, kicsi lovas kupa leárazás volt, és 430 Ft-ért nem tudtam otthagyni. Gondoltam, biztos kezdek vele valamit, és így is lett.

lovas_alap.jpg

Lecsavaroztam a lófejet a (mű)márványlapról.Előfúrtam egy műanyag dugón a lovasfej csavarjának a helyet. Majd becsavartam a fejet a dugóba. Végül, sniccerrel kissé faragtam a dugón, hogy bármelyik borosüvegbe be tudjam dugni.Ez tényleg egy pár perces ötlet, és ügyesség sem kell hozzá.

Dugo.jpg

borosuveg.jpg

Egészségetekre!

fotó: Balogh Orsi

Szólj hozzá!

Címkék: ötlet DIY egyperces diy

Polcdísz, papírnehezék, vagy amit akartok

2013.01.24. 17:13 Szentgyörgyi Kata

Ha jól belegondolok, elképzelhető hogy nem vagyok teljesen normális. Nem tudom, hogy meddig tart még ez nálam, de azt hiszem, jelenleg  teljes "műanyagállat kattanásom" van. Szeretek velük játszani, a magam módján. Van itthon egy csomó, mert a fiúk lelkesen gyűjtötték őket, de mióta megy a Star Wars őrület, eléggé perifériára kerültek és megkaparintottam az összeset.

Elég sok poszt született már ebből.

Másfél éve, csináltam belőlük fiókgombot.

dínós fogantyú.jpg

Asztali lámpát a fiúknak

designlampa_1.jpg

Karácsonykor asztaldíszt

IMG_6972 LR_1.jpg

Legutóbb pedig nyakláncot

nyaklánc4_1.jpg

Most pedig polcdísz lett belőlük. Vagy papírnehezék. Vagy könyvtámasz. Úgy gondoltam, nem csak simán lefestem a lovat, hanem, hanem ráteszem valamilyen alapra, hogy teljesen átalakítsam a funkcióját és meglepően új formába hozzam Tudjátok, mint régen a nagyi nippjei a vitrinben, csak modern verzióban. Először arra gondoltam, kap egy fa alapot, de aztán valahogy bekeveredtem egy serleg és érmeboltba, és az eladó legnagyobb megrökönyödésére vettem egy serleg nélküli kupa alapot. (aztán meg még hármat)

Erre ragasztottam fel pillanatragasztóval a lovamat, majd kint, friss levegőn, de egy mozgatható falapra téve, lefújtam először alapozóval, majd a választott színnel a "szobromat". A száradási időre mindig beköltöztettem a lakásba a művet, mert a hidegben a sprayfesték tönkremegy, a kötőanyag elillan belőle és sosem szárad meg.

konyvtamasz.jpg

Most direkt valami izgalmas színt akartam, de ha maradok a bronz színnél, vagy egy fémes ezüstnél, akkor talán még "szoborszerűbb" a hatás.

lovasszobor1.jpg

lovasszobor2.jpg

Nálunk nagy sikere volt a lovasszobornak. Nem is tudom, mi lesz, ha a fiúk kinőnek a Star Wars korszakból.....

fotó: Balogh Orsi

3 komment

Címkék: ötlet dekoráció DIY sprayfestés

Sztori a Pinterestről, kreativitásról, és egy ágyvégről

2013.01.13. 13:58 Szentgyörgyi Kata

Nemrég olvastam egy mondatot egy blogon: "Pinterset does not devalue my creativity", ami nyers fordításban annyit tesz, hogy a Pintesret nem értékteleníti el a kreativitásomat. Azaz, attól hogy valamit, amiről azt gondolom, hogy az én ötletem, én találtam ki, ámde pár nappal később, meglátom a Pinteresten, nem jelenti azt, hogy már nem vagyok elég kreatív. Nem szabad, hogy ettől azt érezzem, hogy nem találok ki semmi egyedit.

Az én szerelmem azt mondja erre, hogy ha egy trend benne van a levegőben, akkor gyakran előfordul, hogy a világ más-más pontjain élő művészek, kreatívok, gondolkodók, hasonló dolgokat alkotnak meg, egymástól függetlenül.

Ezt a nyakláncot például, már ezer éve meg akarom csinálni, tulajdonképpen, már Emese barátnőmnek el akartam készíteni, karácsonyi ajándékként. De nem kaptam kicsi csavaros hurkot (én hívom így, nem tudom, ez-e a neve) Mondtam neki, hogy ha kapok, utólag is megkapja ajándékba ezt a nyakláncot. Hát most kaptam hurkot, aztán végre Orsinak is volt ideje eljönni fotózni és bámmm, mire megcsináltuk, feltette a posztot valaki más. Nem mondom, hogy nem bosszant. De ez van.  Kitalálsz valamit, azt hiszed, hogy te vagy a király, aztán jól pofára esel, hogy más is az. Vagy még királyabb. This is life, mondaná a művelt francia. (ezt meg apám szokta mondani)

Lényeg, hogy annnak a bloggernek, akitől a kezdőmondatot idéztem, igaza van. És egy másik fontos észrevétel: ha a Pintersetről tesztek fel fotót a blogotokra, vagy a facebookon osztjátok meg, ne azt írjátok, hogy via Pinterest, mert elveszitek a kreditet a gondolkodó és kreatív bloggerektől, akik kitalálnak és meg is csinálnak mindenféle jó dolgot és még a tapasztalataikat is megosztják veletek.

Ennek a posztnak a másik története pedig az, hogy tavasszal akartam ezt feltenni, amikor lekerül a nagykabát, és hangsúlyt kapnak a kiegészítők. De a beígért tűzött ágyvég kárpitozós poszt még mindig várat magára egy picit, mert a hideg garázsban dolgozva, eltörtem újabb két varrótűt (megint mehetek venni újat) és a dekopírfűrészbe is beletörtem a fűrészpengét (vihetem szervizbe, mert nem tudom kivenni a csonkot). Közben véresre szurkáltam a lefagyott kezemet és most egy picit elegem van. Pár napig nem is megyek az ágyvég felé és kész.

Most hogy jól kibeszéltem magam, jöjjön a lényeg: csináld magad nyaklánc, a gyerekek műanyag játékából. Ugye, döbbenetes? Szerintem az. De imádom!

Kell hozzá egy műanyag állat, egy kapocs, aminek csavaros az alja (mi a neve, mi a neve, mi a neve?????) sprayfesték és nyaklánc.

A nyakláncot gyöngyösboltban vettem, a csavaros izét pedig a garázsban találtam a fatiplik között.

alapok_nyaklanc_1.jpg

A csavaros izét, finoman csavargatva belenyomom az állatkába. Könnyedén belement és fixen tartja magát! Utána lefújom alapozóval a felakasztózott nyakláncot, majd száradás után a színnel. Én a szokásos bronzfestéket használtam, de nyárra brutál ütős lehet neonszínekkel is például! Bár, ahogy próbálgattuk, szerintem festés nélkül is van létjogosultsága, csak legyen szép az alapanyag.

Egy tipp a téli sprayfestékezéshez: tedd dobozba a cuccot, fújd le kint a szabadban, majd nagyon gyorsan hozd be a dobozt a melegre száradni. A hidegben ugyanis valamiért elmegy a kötőanyag és a sprayfesték soha az életben nem köt meg. Nem tudom tudományosan megmagyarázni de ez tény, és tapasztalat. Na, ezért jó a pinterest helyett blogot is olvasni, mert ilyen szuper tippeket is olvashattok azoktól a bloggerektől, aki valóban meg is csinálják a projektjeiket. Igazam van? Igazam van.

nyaklanc_munkagolyamat.jpg

Ez pedig a végeredmény:

nyaklanc_kozelrol.jpg

nyaklánc4_1.jpg

U.i.: Mielőtt agggódni kezdenétek: nem, nem leszek divatblog a jövőben. De ilyeneket csinálni vicces és jó, igazán örömömet lelem benne! Ne aggódjatok, jön hamarosan a kárpitozós poszt, plusz van már a tarsolyban jó néhány DIY dekorációs ötlet, remélem, mire felkerül a blogra, nem csinálja meg valaki más, hehehe.

ruha_1.jpg

Fotók: Balogh Orsi  Ruha: Je Suis Belle

1 komment

Címkék: inspiráció ötlet ékszer fashion DIY divat DIY

Tavaszváró Ikea hack

2013.01.10. 11:48 Szentgyörgyi Kata

Az év ezen  szakaszában már kezdem unni a telet. Persze, most épp csodálatos a környék a hó miatt, de a városban már csak a sáros latyak és a szürke ég látszik, kezd elegem lenni a hidegből és a szomorú arcokból. Ilyenkor kell a lakásba csempészni egy csomó zöld növényt, csodásan színes virágcsokrokat, hogy az ember lánya ne savanyodjon bele a szürkeségbe. Ezen felül, pedig itt az öltözködés: elegem van már a száz rétegnyi ruhából, a téli latyakban pedig elég nehéz csinosan öltözködni, ugye?

Ez a mostani posztom egy új rovat indulását is jelzi, mert egyre többet kacsintgatok az úgynevezett Fashion DIY, azaz a csináld magad divat irányába is. Varrni nem tudok, ezért azt valószínűleg a jövőben sem fogok, de egyéb, barkácsolós ötlettel szívesen dobom fel a ruhatáramat.

Ciki vagy sem, szeretem a művirágokat és van is belőle itthon mindig. Most az Ikeában vásárolt Smycka művirágokat használtam fel arra, hogy ebbe a zord időbe egy kis vidámságot, frissességet csempésszek a ruházatommal. Nem kell hozzá kézügyesség, extrém szerszámkészlet vagy sok idő. Csak egy kis bevállalósság :-)

Pár perc és kész a tökéletes téli kiegészítő!

kitűzőalapanyag_1.jpg

virag kituzo.jpg

Ha a képek nem beszélnének magukért (köszi Orsi!!!!), ennyi amit tenni kell: levágom a szárat a virágról. Szalagból készítek egy kis alapot, amire majd a kitőzőt ragasztom. A szalag alapot felragasztom a virágra, majd a szalagra a kitűző alapot. Én ezt az Üllői úton vettem a Kreatív Hobby mellett lévő gyöngyösboltban. Nagyjából öt perc alatt készen van. Fel lehet vele dobni a télikabátot, de öv helyett, szoknyára téve is szép. Szerintem.

kitűző_1.jpg

virag-kitűző-kabáton.jpg

lilakitűző_szoknyan.jpg

kituzo5_1.jpg

Ti hordanátok?

ui: ágyvég projekt nincs elfelejtve, csak üldöz a balszerencse és most az éppen eltört kárpitostűm helyett kellett újat beszerezni. Hamarosan jön, jön, JÖN!

fotók: Balogh Orsi

2 komment

Címkék: divat inspiráció ötlet fashion DIY

Besztof Fészbúk 2012

2012.12.30. 19:12 Szentgyörgyi Kata

A Facebook az jó. Ide, onnan jöttök a legtöbben. Van ugyanis a Kicsiháznak egy facebook közössége és azon a platformon osztom meg veletek a nekem tetsző, engem inspiráló enteriőr és DIY ötleteket, szép fotóanyagokat.

A facebook oldalamra idén feltett képekből készítettem most válogatást. Semmi duma, csak képek. Ezzel kívánok boldog új évet nektek!

2littlehooligans.jpgFordítsátok feje tetejére a sámlit! szuper ötlet a www.2littlehooligans.com-ról

101woonideen.jpgKwttévágott asztal, mint konzol/lerakósaztal. Imádom ezt a színt! ötlet: www.woonideen.com

blogholamamaes.jpgExtra édes kislányszobába való babaház, maradék tapétából. forrásom a www.blog.holamama.es

anthologymag.jpgKedvencem ez a geometrikus minta. Forrás: www.anthologymag.com


Animal_Index_Image2_1000x1000_1.jpg

Állatos könyvjelző. A Shilhouette Cameo-cval bárki tud ilyet készíteni.

etsy.jpg
Nagyon-nagy kedvencem az Etsy-ről.

ezisetsy.jpgSzintén Etsy: ajtóból sarokpolc.

holamama.jpgÍgy hasznosítsd a kinőtt kiságyat! Szerettétek ezt az ötletet a blog.holamama.es blogról.

marieclaireidées.jpg
Ez itt egy igazi "eztmegcsinalomegyszerhaaddigelekis" projekt a Marie Claire Idées-től.

laloleblogblogspot.jpgOh, ha nekem egyszer lehetne egy ilyenem.....forrás: www.laloleblog.blogspot.com

nicetylivejournal.jpgEz lenne Borsószem Királykisasszony szobája ? :-) a forrásra már nem emlékszem

poppytalkanyag.jpgVégy egy Ikea Rast komódot.....kedvenc ötletem a www.poppytalk.blogspot.com-ról

pinterest.jpgEzt lenyúlom! Ilyen lesz a műhelyem a kertben. Már csak pár év...:-) Forrásom a Pinterest

Folyt.köv. 2013-ban a Facebook oldalamon. Kövessétek, érdemes!

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció ötlet

süti beállítások módosítása