HTML


Mert a jó pap is.......

2012.08.27. 09:06 Szentgyörgyi Kata

Szóval, tanulunk, jó? Az eminensek inkább csak ismételnek. Festés alapismeretek, mert nem lehet elégszer elmondani. A történet hozzá annyi, hogy kellett egy asztal. Evidens nem?

Körasztalt akartunk, mert bár a körasztal alapvetően nagyobb helyet foglal, mint egy négyzetes, kis terekbe mégis ez ajánlott, egyszerűen azért, mert sokkal jobban kihasználható körbeülési és körbejárhatósági szempontokból. Nem akadályoznak a sarkok.

Nekem pedig az érzete is jobb. Meghittebb, családiasabb. Kellett tehát egy kör alakú asztal. Egylábú, hogy a lábak se zavarjanak a körbeülésben. Szerencsére lőttem a Vaterán egy stílbútornak tűnő fa asztalt. Lefestési célból. Festettem már stilbútort, és szerintem igazán jót tesz nekik a szín, nem gondoljátok?

A tapétánk orgonabokrának zöld leveleihez igazítottam a kiválasztott színt. Aztán munkához láttam:

1. Asztalt lecsiszoltam, a tetejével kezdve, mert arra jó volt az excenter -csiszolóm. Aztán megfordítottam, hogy a lábához jobban hozzáférjek és elővettem a másik csiszolómat, a Dremel MultiMaxot, aminek kicsi, háromszögű feje van, és így könnyedén hozzáfértem az apró bemart mintákhoz is. A nagyon kicsi mintákat kézzel, 80-as csiszolópapírral csiszoltam ki.

asztal_befora.jpg

asztalprojekt2.jpg2. Alaposan letörölgettem a port és a zsírt az asztalról

3. Teddy-hengerrel felvittem az alapozót, a kényes, bemart részekre pedig ecsettel. Alaposan áthengereltem az egészet.

asztalprojekt1.jpg

4. Száradás után, jól átcsiszoltam az asztalt megint. (nem, nem lehet kihagyni!)

5. Megint portalanítottam.

6. Megint megfordítottam és lapjára helyeztem az asztalt. Közben szereztem pár kékeslilás foltot is a lábamra. Teddy-hengerrel és ecsettel felvittem az első réteg zöld színt. Finom, de lendületes mozdulatokkal dolgozom, alulról, felfelé.

7. Újra csiszolás, finom szemcsés, kb 200-as csiszolóvászonnal. Újra jól jött a Multimax. (nem, EZT sem lehet kihagyni!)

8. Portalanítás, újfent. Ilyenkor jól jön a kis segítség

asztalprojekt3.jpg

9. Második réteg festés. Kicsit béna lett a tetején, így azt visszacsiszoltam és újra lefestettem.

10. Három réteg festés után már nem lakkoztam. Majd megírom, megbántam-e ezt a léha tettemet.

11. Betettük a helyére és közben csak egy helyen ütöttük le a szélét. Örültünk.

12. Odatoltuk a székeket és már tudtuk, nem illenek az asztalhoz, ide más kell majd.

asztal_redesign1.jpg

asztal_redesign2.jpg

asztalredesign3.jpg

asztalredesign4.jpg

asztalredesign5.jpg

asztalredesign6.jpg

asztalredesign7.jpg

És így, eljutottunk a következő történethez. Folyt. köv. a székekkel!

A  végére még azért adok nektek egy tippet: Mivel mindezt nem egy nap alatt csináltam, a Teddy-hengert pedig nem volt kedvem minden alkalommal hígítóval alaposan kitisztítani, viszont minden alkalommal elhasználni egy újat sem akartam, hát gondoskodtam róla, hogy másnaposan is használható legyen.

Így óvd a hengered: egy rongyot nedvesíts meg a hígítóval, majd jól tekerd be vele a hengert, ezután csavard körbe nejlonzacskóval. Így nem szárad ki, nem keményedik meg a henger másnapra sem!

henger_festeshez.jpg

A kész asztalról a képeket Balogh Orsi készítette

21 komment

Címkék: tipp asztal ötlet étkező bútorfestés bútorátalakítás silbútor

Orgonabokrok a lakásban

2012.08.22. 08:15 Szentgyörgyi Kata

Tavasszal szeretnék majd ültetni egy csomó orgonát a kertbe. Szeretem a tavasszal nyíló lila virágokat és az illatát is. Szépen rímel majd így a kinti tér a bentire. Mert bent már tobzódunk az orgonában!

A kiválasztott tapéta megérkezett és a festőink elkezdték felrakni. Eredetileg úgy képzeltem, hogy majd elhívom Brigi barátnőmet, és együtt megcsináljuk. Arra gondoltam, hogy feltesszük ketten, és majd jól megírom, hogyan kell amatőrként otthon tapétázni. Osztom az észt egy kicsit és fürdöm a sikerben.

Ehelyett az lett, hogy Brigi nem ért rá, a festőink meg nekiveselkedtek és három napot szívtak kőkeményen az illesztésekkel. Az előtérben ugyanis ott a sok ajtó, ablak, átjáró, és a véletlenül sem derékszögű falak.

Elnézve a munkájukat, egyetlen tanácsom maradt nektek: az ilyesmit bízzátok szakemberre!

A végeredmény úgyis akkor lesz szép, ha hajszálpontosak az illesztések és tökéletes a felvitel. Mi imádjuk azt, ahogyan a sok orgona behozza a természetet az otthonunkba.

tapétázás1.jpg

tapétázás2.jpg

tapétázás4.jpg

tapétázás3.jpg

tapétázás5.jpg


A tapéta különleges hangulati elem ám pár fontos dologra felhívnám a figyelmeteket:

1. Szerintem már régen nem divat, hogy csak egy fal van tapétázva. Ha csak egy falat szeretnétek dekorálni, ahhoz válasszatok kreatívabb ötletet. (írjak majd erről?)

2.Tudom, ezt nehéz lesz megemészteni, de sajnos mégis tény: az  olcsó tapéta csak pénzkidobás. Bármilyen irritáló is ez a mondat, a tapéta az egyetlen olyan dolog, amiből nem éri meg olcsót venni. Természetesen lehetnek kivételek, de azok is csak a szabályt erősítik: különleges hatást csak különleges tapétával lehet elérni. És az nem olcsó. Viszont ebay-en ki lehet fogni méregdrága dizájner darabokat leárazva. De ha külföldi online-tapéta boltokban vásároltok, még szállítással együtt is olcsóbb, mint itthon megvenni. Ahol mi vásároltunk, az még a megfizethető kategória,legalábbis egy komolyabb dizájner darabhoz képest. A mi tapétánk 13 500 Forintba került tekercsenként, bár láttam ott ennél olcsóbban is igazán jókat, de azok is tízezer körül voltak.

Amikor bútort tapétáztam, akkor sem egy olcsó szarral tettem, azért lett az a komód  különleges.

3. A tapéta kényes cucc. Vigyázni kell rá. (főleg, mert bazi drága) Mi a tapétázás után napjában kétszázszor mondtuk el a fiúknak, hogy ne fogdossák a falat. Aztán meguntuk és vettünk Polifarbe falfényt, amit két rétegben rákentünk a tapétára. Előtte csináltam tesztet, hogy bírja -e a tapéta, és szerencsére bírta. Így nyugodtabbak vagyunk, a tapétánk már tisztíthatóvá vált. A konyhában a sütő és a munkapult fölé pedig üveglap védelmet adunk majd neki. (ma hozzák, ha minden igaz)

4. Mivel a tapéta, ha szépet akarunk drága, fontoljuk meg, hogy kicsi, de stratégiailag fontos területet borítunk vele, például a bejáratot, előteret. Érdekes ám egy meghökkentő tapétára hazaérkezni és a vendégek sem fogják szó nélkül hagyni.

5. A határozott minta az egész enteriőr hangulatát alapjaiban megváltoztatja. A virágminta pedig könnyen giccsessé válhat, ha nem ellenpontozzuk vagány, modern, letisztult bútorokkal.

A mi tapétánk a sok virággal szintén elég veszélyes, könnyen szirupossá válhat. Mi nem szeretnénk egyfajta romantikus country irányba elmenni, ezért különösen figyelünk arra, hogy mind a kiegészítők, mind pedig a bútorok ellenpontozzák a tapétánk túlzott nőiességét, és romantika helyett a frivolitás kerüljön előtérbe.

Ennek jegyében folytatom. Szerintetek mivel?

4 komment

Címkék: konyha felújítás otthon lakberendezés étkező tapétázás előtér

süti beállítások módosítása