HTML

Hagyjál lógva!

2013.03.04. 09:58 Szentgyörgyi Kata

Közel három évnyi DIY-bloggerkedésem során, alaposan megtanultam, hogy semmi sem egyszerű. Mert valami mindig közbejön, vagy kiderül, hogy az elmélet nem is olyan jó a gyakorlatban, vagy menet közben jövök rá, hogy valami olyan pepecselős, hogy nem is éri meg házilag megcsinálni, esetleg az alapanyag túl drága.

Mostani tervem pedig, előre beláthatatlan akadályokba ütközött, így  majdnem fél év volt, mire az ötlettől eljutottam a megvalósításig.

Tavaly szeptemberben, az Instyle magazinban láttam egy hihetetlen jó dizájner fogast, a Ligne Rose-tól. 20Hangers néven van forgalomban, igazán kecses kis darab:

20Hangers-1.jpg

Akkor azt gondoltam, hogy hát ezt pofonegyszerű itthon összebarkácsolni, szinte fillérekből. Meg amúgy is, szerettem volna valami különleges fogast és ez épp elég különlegesnek tűnt. Vettem vállfákat az Ikeában és azt gondoltam, gyorsan össze is dobom.

De képzeljétek, kiderült, hogy a mai fogasokat már úgy pattintják össze, hogy a közepén az akasztó nem jön ki belőle, de ha mégis, hát szétesik a fogas is. Megnéztem az Ikeában, a Kikában, a Jyskben, a Tescoban és az Auchanban. Sehol sem találtam olyan fogast, aminek kijön a közepe, hogy egy zsineget tudjak áthúzni rajta.

Végül, a Facebook oldalamon kértem segítséget, és így egy kedves olvasóm küldött nekem pár régi vállfát, és aztán nagymamám is kisegített még pár öreg darabbal.

fogasok.jpg

Végre célegyenesben voltam! Lefestettem őket, a lépcső színével egyező színűre, kicsavartam az akasztókat, amelyiknek nem lehetett, az aljából levágtam és egyszerűen kihúztam a kampót, majd átfúrtam a vállfákat, kicsit tágítva is a meglévő lyukon.

Zsinegnek egy sötétszürke hurkolt zsineget választottam, kellően erős és jó tartásút. Kicsit vastagabb volt, mint az előzőleg kitágított lyuk, amin át kellett juttatnom valahogy. Fogtam egy drótdarabot, átszúrtam a zsinegen, megcsavartam és így már át tudtam juttatni a kötelet a vállfa túloldalára, hogy ott megcsomózzam. A végén az összes zsinórt összefogtam, meghurkoltam, és egy gyorskötegelővel megkötöttem, amit újabb zsineggel takartam el. Így akasztottam fel a felfúrt akasztóra, ami egy polisztirol rozetta közepéből lóg ki. (ez utóbbit, a fotókat is látva, le kell szednem, hogy lefessem szürkére).

fogas_készítés1.jpg

Lassan itt a kabátszezon vége, és nekünk mostanra lett fogasunk. De legalább van. És nem is akármilyen. Dizájner darab :-)

fogas_kicsihaz3.jpg

fogas_kicsihaz2.jpg

fogas_kicsihaz6.jpg

fogas_kicsihaz1.jpg

fogas_kicsihaz7.jpgFotók: Balogh Orsi

6 komment

Címkék: ötlet előszoba DIY

A bejegyzés trackback címe:

http://kicsihaz.blog.hu/api/trackback/id/tr935114318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zsuzska79 2013.03.04. 10:14:24

Tetszik! Igazán jó kihasználása a lépcső melletti térnek :)

kreatívkertész 2013.03.04. 16:50:02

Ez megint üt.. tök jó lett!!!!

Szentgyörgyi Kata 2013.03.05. 07:09:06

@mese meskete: kíváncsi lennék, hogy szedte ki az akasztót. Nekem fontos, hogy ne csak a végeredményt, hanem a munkamenetet is megmutassam, no meg a nehézségeket, buktatókat. Szép blog egyébként, szépek a képek. Megkérdezhetem, hogy miért olvasol egyre kevesebb lelkesedéssel?